Fenntarthatósági Témahét – március 18-22.

Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott a Fenntarthatósági Témahét programjához. Fontosnak tartjuk a gyerekek figyelmét felhívni a globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás veszélyeire.

 

A nyitórendezvényen Mezeiné Kiss Katalin tanárnő, elkötelezett környezetvédő beszélt a tanulóknak a fenntartható fejlődésről, arról, hogy kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.

 

 

 

 

A témahét tanóráin diákjaink foglalkoztak a klímaváltozás hatásaival, a közlekedés káros anyag kibocsátásával, a mindennapi vízhasználat kérdéseivel. Előtérbe került a mozgás és a kerékpáros közlekedés.

 

Megtisztítottuk az iskola környékét, szerveztünk a gyerekeknek kerékpáros ügyességi versenyt és részt vehettek olyan kézműves foglalkozáson, ahol hulladékból termék készült.

 

 

 

 

 

 

 

A hét programját egy kvíz kitöltésével zárták az osztályok.

Az országos kísérő programok közül neveztünk a ZöldOkos Kupa versenyre, ahol az online fordulók után két csapat bejutott a megyei elődöntő helyszíni fordulójára.

 

 

 

 

Az „UTAZZ VELÜNK” pályázatra is küldtünk pályaművet.

Ezen kívül készültek rajzok Ökológiai lábnyom címen, melyet a fenntarthatósági témahéthez kapcsolódó plakátokkal, felhívásokkal, fotókkal együtt kihelyeztünk az iskola aulájába.

 

 

 

 

 

 

További fotók a galériában láthatók!

Fürdőkultúra projekt

 

“A fürdőkultúra fejlesztéséért Vas megyében” című iskolai egészségfejlesztési programra neveztek az ötödik évfolyamos tanulók. A Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és együttműködő partnerei – a VASIVÍZ Vas Megyei Víz és Csatornamű Zrt.,  a Sárvári Gyógyfürdő Kft., a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő Kft., valamint a Gotthárd – Therm Kft. – által kidolgozott projekt célja, hogy a gyermekek fürdő higiénés, személyi higiénés ismereteit megalapozzák, illetve bővítsék, továbbá, hogy motiválják a gyermekeket, hogy a megszerzett ismeretek birtokában tudatosabban vegyék igénybe a közfürdőket, élményfürdőket.
A több héten át tartó program első lépéseként iskolai keretben tartott foglalkozásokon vettek részt tanulóink. Egészségnevelő segítségével ismerték meg a termálvíz, gyógyvíz fogalmát, a fürdőkultúra fejlődését, a helyes fürdő-és uszodahasználatot.

Az elméleti foglalkozásokat a későbbiekben fürdőlátogatás követi majd a helyi fürdőbe, melyet diákjaink nagy izgalommal várnak.

 

A projekt zárásaként, a Víz Világnapja alkalmából rajz-és irodalmi pályázatot hirdettek a szervezők „Vizet mindenkinek” címmel. Diákjaink is számos pályamunkát készítettek, melyeket a megye többi diákjának pályamunkájával együtt kiállítottak Szombathelyen.

 

 

 

Az osztályok versenyében 30 iskola közül az 5.b osztály negyedik helyezést ért el. Jutalmuk egy csoportos fürdőbelépő a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdőbe.

 

 

 

 

 

 

A hivatalos díjátadóra március 22-én került sor Szombathelyen, ahová Hurtik János osztályfőnököt Domiter Dorka, Károlyi Maja és Sárvári Vitéz kísérte el.

 

 

 

 

 

 

 

Gratulálunk az 5.b-nek az elért eredményhez!

 

 

 

 

 

 

 

Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk

 

Március 14-én az első órában 7. osztályos tanulóinkkal ünnepi műsorral emlékeztünk meg 1848. március 15. eseményeire, a szabadságharc hősire és eszméire. A műsort Offnerné Hadrik Tímea tanárnő állította össze és tanította be diákjainknak.

 

 

 

 

 

 

A városi programokhoz csatlakozva részt vettünk Katona Beáta tanárnő rendhagyó történelem óráján a színházban, valamint mi is lefutottuk a szabadságharcban elhunytak tiszteletére az 1848 métert.

 

 

                                                         

 

 

          

 

További fotók a galériában láthatók!